14
sze

Wachsler Tamás programiroda-vezető elmondta: az egykori miniszterelnök szobrának alapzata, posztamense – a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. alkotása – teljes egészében elkészült. Az éjszaka a helyszínre szállították a kétszeres életnagyságú szobrot is – Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművész alkotását -, teljes rögzítése két-három napig is eltarthat.

A Zala György szobrászművész eredeti műve alapján készített szobor talapzatának oldalán két bronz dombormű is helyet kap, ezek bírálata és készítése még zajlik. A teljes alkotás várhatóan 2016 első felére készül el, az avatás is akkor lesz – ismertette Wachsler Tamás.

Felállítják Andrássy Gyula lovas szobrát a Kossuth téren

Beszámolt arról is: néhány hónapon belül írják ki az építészeti ötletpályázatot a téren álló, a ’70-es években épült volt MTESZ-székház átalakítására, amelyet felújítása után az Országgyűlés Hivatala vesz majd használatba. Az épület már az állam tulajdonában van – fűzte hozzá. A SIP vezetője korábban arról számolt be, hogy átépül az épület homlokzata, belsőleg pedig teljes körűen megújul.

Forrás: Híradó

Comments are closed.