08
Oct

70 év után újra a helyén áll Andrássy Gyula bronzból öntött, korábbi lovas szobrának mása a Kossuth téren. A kétszeres életnagyságú szobrot hétfőről keddre virradóra, a Kincsem Parkból fektetve, rendőri kísérettel szállították a Kossuth térre, a Parlament déli oldalához. Ujvári Mihály riportja.

Mi a közös Sztálinban és Andrássy Gyula szobrában?

Maga a szobor 8 tonna, 6,5 méter széles és ugyanakkora magas, tehát méretéből adódóan speciális szállítást igényelt. Az előkészületeknél és a szállításnál is végig jelen voltak az alkotók. A Zala György szobrászművész eredeti műve alapján készített szobrot korabeli fotók és felvételek alapján rekonstruálta a Bencsik Alkotóközösség. Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek több mint 4 évig dolgoztak a monumentális emlékművön.

Nem volt egyszerű a feladat, mivel az eredeti szobor már nem volt meg. 1945- ig állhatott csak a helyén. A II. világháború után azzal az indokkal távolították el, hogy a lebombázott hidak helyett ideiglenesen felállított, a Batthyány teret Pesttel összekötő, Kossuth híd pesti felhajtójának útjában állt.

Zsigmond Attila, az Andrássy szobor rekonstrukciójáért felelős bizottság titkára. Személyes szálak is kötik az új alkotáshoz. 1956-ban, mikor ledöntötték Sztálin szobrát, 16 éves kisfiúként sikerült egy darabot lefűrészelnie belőle, amit máig őrzött, így ezt a kis darabot beöntötték a készülő új emlékműbe.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

sixteen − 14 =